DynEd Neo Professional - címkép

Neo Angol Beszédfejlesztő App- abszolút beszédközpontú, mobilra fejlesztett angol beszédfejlesztő app.  Tanár nélkül is fejlesztheted a beszédkészségedet, mert hallás alapján és hangos beszéd segítségével gyakorolsz. Az 5-10 perces tanulási egységek abszolút beleférnek bármilyen életritmusba.

Neo Professional – új megközelítés a beszédfejlesztésben

Beszédfejlesztés mesterséges intelligencia segítségével

teljesen mobilra írt prémium beszédfejlesztő app

A Neo Professional a természetes beszédtanulási módszerrel fejleszti a beszédkészségedet. Az új anyaggal először mindig beszédként találkozol, nem pedig szövegként. Azonnal szükséged van a beszédértésre, amiben a képek, a szituációk és a tökéletesen egymásra épített feladatok segítenek.

A gyakorlás szintén beszéddel történik, már az abszolút kezdő szinten is. A Neo-val az angol tanulás minden percében akár több angol mondatot is ki kell mondanod. A kimondott mondatokra visszajelzést is kapsz. Színkódok jelölik, hogy mennyire volt érthető a kiejtésed. Ha szükséges, meg is ismételteti veled a mondatot, mielőtt továbblépnél. Nem csak az egyes szavakra figyel, hanem a mondat lejtésére is és úgy hallgat téged, mint ahogy azt egy anyanyelvi beszélő teszi.

A Neo Angol Beszédfejlesztő App türelmesebb, mint egy angol tanár, mindig van rád ideje és tökéletes a kiejtése is. Ezért különösen kezdő és középhaladó szinten jóval hatékonyabb még az egyéni angol nyelvóránál is.

A Neo Angol Beszédfejlesztő App nem olvastat veled hosszú szövegeket, így akár olvasási problémákkal küzdő tanulók is tökéletesen megtanulhatják vele az angol nyelvet.

A Neo Professional fejlesztői a fejlesztés során több millió angol nyelvtanuló hosszú évek során összegyűjtött tanulási adatait elemezték. Így állították össze azokat a gyakorlatokat és azt a módszertant, amik a leghatékonyabbak és amivel te is biztosra mehetsz. Ez kiegészül a mesterséges intelligenciával, ami folyamatosan elemzi és igazítja a feladatokat az egyéni előrehaladásodhoz. A mesterséges intelligencia magas szintű alkalmazása azt jelenti, hogy a feladatok kombinálása, a szükséges ismétlések száma a te tempódhoz, tanulási sajátosságaidhoz igazodik. Ha gyorsabb vagy, gyorsabban lépsz előre, ha viszont lassabban haladsz, megkapod a neked szükséges időt.

Teljes mértékben mobilra fejlesztve

A Neo Professional egyik fő előnye, hogy teljes mértékben mobilra fejlesztették. Ez az ideális választás, mert a telefon legtöbbször nálad van, bármilyen töredék időt kihasználhatsz angol tanulásra. Minden átlátható, egyszerű, jól kezelhető.

Ha kipróbálod a Neo Professional-t, rácsodálkozol, hogy a szoftver mennyire pontosan irányít a tanulásban. Mindig csak egy feladattal találkozol, mindig csak kis lépést kell megtenned. Ha csak 5 perced van, már az is elég, hogy értékes pontokat gyűjts. Sőt, egy feladaton belül is szüneteltetheted a gyakorlást, így akár egyetlen percet is tanulhatsz vele. A percek és a pontok végül összeadódnak és használható nyelvtudássá állnak össze benned.

Játékos, mérhető, könnyen követhető tanulás

Neo Study App Step 5

A legtöbb angol tanfolyam eredményét csak hosszabb tanulás után tudod lemérni. Ritkán adnak közvetlen visszajelzést, sikerélményt a tanulás minden percében.

Ezzel szemben a Neo Beszédfejlesztő App tanulás során folyamatosan látod, hogyan és mennyit haladsz előre. Azt is ki tudod számolni, hogy a saját haladási tempódban pontosan mikorra fogod elérni a következő nyelvvizsga szinthez szükséges tudást.

A Neo Professional Angol Beszédfejlesztő App hasonlít egy számítógépes játékhoz. Pontokat gyűjtesz, szintről szintre haladsz és egyre nehezebb feladatokat oldasz meg.

Tanulás közben minden elvégzett feladatért pontokat kapsz. Látványosan gyűlnek a pontjaid és mindig látod, hol tartasz és mennyi hiányzik még a teljes pontszám eléréséhez. Ha egyszer elérted az előírt összes pontszámot, akkor teljesítetted a nyelvvizsga szinthez tartozó teljes tanulást. Ezután leteheted a nyelvvizsgát és jöhet a következő nyelvtudás szint.

Pontról pontra és szintről szintre lépkedsz – a Neo Professional Angol nyelvtanfolyam kiszámíthatóvá teszi a tanulást.

Neo Angol Beszédfejlesztő App – a mindennapi és a munkahelyi szituációkra is felkészít

Neo Study App Step 1

A legtöbb angol tanfolyam csak egy vagy néhány nyelvi területet érint. Ilyen például az utazás, vagy a mindennapi élet, esetleg az üzleti angol. Ahhoz azonban, hogy egy nyelvet magas szinten megtanulj, többféle nyelvi környezetet kell megismerned.

A nyelvi környezet azt jelenti, hogy a nyelvet a mindennapi életben, a munkában, az iskolában, a szabadidődben, az utazások során, tehát különböző környezetekben használod. Minél több ilyen területen mozogsz magabiztosan, annál tökéletesebb és folyékonyabb a nyelvtudásod is. Az eltérő nyelvi közegek ugyanis egymást is erősítik és részben egymásra épülnek. Nem lehetsz profi az üzleti angol nyelvben anélkül, hogy ne ismernéd a mindennapi nyelvhasználatot és ez fordítva is ugyanúgy igaz.

A Neo Angol Beszédfejlesztő App az élet több területére is felkészít. A különböző nyelvi területek – pl. az általános angol, az üzleti angol, a természettudományos alapkifejezések vagy a matematika nyelve – egyaránt helyet kaptak a tanfolyam leckéi között. A különböző témákkal a tudásszintednek megfelelően találkozol. Kezdőként nem kapsz pl. üzleti jellegű témákat, de ha a nyelvtudás szinted előrehalad, az üzleti angol is megjelenik.

A Neo Angollal tudásszint alapján tanulsz – 11 szint áll a rendelkezésedre

Neo Professional - tanulás 11 szinten

A Neo Angol Beszédfejlesztő App tanfolyamai tökéletesen megfelelnek az Európai Nyelvvizsga Követelményeknek. Az Európai rendszer A1 – A2 (kezdő) B1 – B2 (középfokú) és C1 – C2 (felsőfokú) szintekre osztja fel a nyelvtudást. A Neo Angol ezeknek tökéletesen megfelel, sőt, minden szintet még két, egyenként jobban megtanulható és emészthetőbb szintre bont.

A Neo Angol tanfolyamai a nyelvtudás szintet apróbb lépésekre bontják, mint az Európai Nyelvvizsga Követelményrendszer. Nyelvtudás szintenként kettő, a kiegészítő tanfolyamokkal együtt összesen 11 nyelvkurzust kínál.

A 11 szint legfontosabb előnye, hogy így sokkal jobban érzékeled az előrehaladást, motiváltabb vagy, hamarabb eléred a kitűzött célt. A motiváció és az előrehaladás érzése nagyon fontos minden hosszú távú munkában – a nyelvtanulásban pedig különösen. Ezt a sikerélményt nyújtja neked a Neo angol azzal, hogy 11, gyorsan és könnyen teljesíthető nyelvtudás szintet alkalmaz.

A szintek teljesítése után vizsgatesztet végezhetsz, így visszacsatolást kapsz az előrehaladásodról.